Broken. #2

Az ágyamban ülök, laptop az ölemben, és azon gondolkodom, hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen. Igen, ezek az önpusztító, pesszimista, mégis mindennapos gondolatok ismét hatalmukba kerítettek. Nem szeretem őket, mégsem tudom kiverni a fejemből az efféle gondolatokat, hisz zavar, hogy itt vannak a közelemben. Sokszor ok nélkül töröm ezen a fejem, de azt hiszem, most nem. 

Múlt héten voltunk 3 napos osztálykiránduláson, és első este csináltam egy hülyeséget. A kiszemeltem láthatóan mással flörtölt, nekem pedig rosszul esett. Végül benyitott az egyik fiú a szobánkba, és megkínált piával. Gondolom mondanom sem kell, hogy mi lett a vége. Túl sok volt, és elveszítettem az irányítást a tetteim, szavaim felett... egyszóval berúgtam. Még sosem ittam ennyit, így a kevés is megártott. Kimentünk az udvarra az egyik lány osztálytársammal, aki szintén felöntött a garatra, és jött szembe a kiszemeltem. Nem kellett volna, de nem voltam az önmagam ura, így azonnal rámásztam, de ha ez még nem lenne elég, a másik lány is ugyanígy tett. Belül éreztem, hogy ebből még nagy baj lesz, főleg, mert elkezdtem azzal a lánnyal veszekedni a fiún. Miután kijózanodtam, és rájöttem, hogy mit is műveltem, azonnal sírva fakadtam. Legszívesebben meg sem történtté tenném még most is ezt az egész éjszakát, de mivel nincs ilyen képességem, nem tudom. Másnap persze bocsánatot kértem tőle, de tudtam, hogy már biztos abban, hogy mit érzek iránta. Tegnap ezt az egyik barátnőm, aki nagyon jóban van vele, megerősítette. Azt is mondta, hogy 1 hónapja vette észre a srác, hogy furcsán nézek rá, és hogy nem érti, hogy lehetséges ez, hiszen alig dumáltunk. Szeretném elmondani, hogy ez nem igaz. Nyáron ismerkedtünk meg facebookon, és több, mint 2 hétig mindennap órákat beszélgettünk, és volt, hogy ezek a beszélgetések szinte egész éjszakán keresztül tartottak. Ennyi idő alatt szerintem elég jól meg lehet ismerni valakit. Na, meg aztán egyszer találkoztunk is. Azt az estét soha sem felejtem el. Megdicsérte a parfümömet, és mivel koncerten voltunk, a kedvenc számom alatt megbökött, az égre mutatott, ahol 11 hullócsillagot láttunk. Ez amolyan tipikusan romantikus filmekben előforduló jelenet lehetett, mégis ott tartunk most, hogy - nem szeretnék csúnyán fogalmazni, de jelen esetben máshogy nem tudok - nagy ívben szarik a fejemre. Biztos vagyok benne, hogy nem azért csinálja ezt, hogy nekem rossz legyen, és lehet, hogy rosszul látok valamit, de nem is csak a jó szándékot érzem benne. Az, hogy év elején próbáltam a barátja maradni, Ő pedig először társ volt ebben, majd szépen lekoptatott, véleményem szerint nagyon szemét húzás volt tőle. Igazából már mindegy is, nem számít. Miután világosan közölte, hogy nem akar tőlem semmit, soha, ezek után már semmi sem számít. Próbálnám kitörölni a fejemből az összes hozzá kapcsolódó emléket, de arra jutottam, hogy ez képtelenség. Összetört.

Mire ezt most megírtam, a szemeim könnyesek lettek, elhasználtam jó néhány papírzsebkendőt, mégis jobban érzem magam, amiért ezt kiírhattam magamból. Nem hittem volna, hogy ennyit könnyíthet az írás az ember lelkén, pedig ez az életem. AZ írás, és a kedvenc együttesem az a két dolog, ami tartja bennem a lelket.