Bemutatkozás #1

Sokat gondolkodtam azon, hogy mivel is kezdjem az írást, aztán rájöttem: mivel mással, mint a bemutatkozással? Tudom, hogy azt írtam, névtelen szeretnék maradni, és ezt továbbra is fenntartom. A bemutatkozásom csupán annyiból fog állni, hogy leírom, milyen is vagyok, és hogyan látom a világot.

Először is kicsit kevesebb, mint 2 hónap múlva töltöm be a 16. életévemet. A barátaim szerint kedves, aranyos, megértő, megbízható, segítőkész, humoros, sokszor bolond, néha idegesítő, és alkalmanként hisztis vagyok. Imádom a zenét, és azokat az idiótákat, akiket a barátaimnak hívok. Nélkülük sehol sem lennék, ezért nagyon fontosak számomra, de szerintem ezzel mindenki így van. 

És jöjjön a világszemlélet...

Alapjába véve szeretek élni, de sokszor elegem lesz belőle, és úgy érzem, hogy nincs értelme tovább létezni. Ilyenkor legszívesebben egy autó elé ugranék, vagy fejbe lőném magam, de nem tervezem, hogy így lesz vége az életemnek. Sokszor megfordul a fejemben az öngyilkosság, de sosem gondolom komolyan. Tudom, ahogy ezt olvasod, lehet, hogy felmerül benned a kérdés: mi a francot élhet át ez a lány, amiért ilyesmi jár a fejében?! AZ igazság az, hogy nem olyan brutális dolgokat, mint amik e sorokat olvasván a legtöbb embernek eszébe jutna. Nincs alkoholista szülőm, nem bántalmaz vagy erőszakolt meg senki, egyszerűen csak úgy érzem, hogy soha nem jön össze semmi. Biztos vagyok abban, hogy rengeteg tinédzser tapasztalja, hogy hasonló dolgok játszódnak le benne, hiszen szerintem ez egy nehéz időszak. Gyakran érezzük úgy, hogy nincs olyan ember ezen a világon, aki megértene minket. Én is tudom, hogy ez milyen. 

Lehet, hogy páran már feltettétek a kérdést: miért kezdtem el írni ezt a blogot?

A válasz egyszerű: Úgy érzem, senki sem ért meg, senkinek nem tudom őszintén elmondani, hogy mi játszódik le bennem, ezért arra gondoltam, hogy ha leírom, talán jobban fogom érezni magam. Ahogy feljebb már írtam, imádom a barátaimat, és a világ egyik legszerencsésebb illetőjének mondhatom magam, amiért rájuk találtam. Az ember azt hinné, hogy a barátaink nagyon jól ismernek, de szerintem ez nem így van. Persze, jobban ismernek, mint a tanárok, esetleg az osztálytársak, akikkel annyira nem találtad meg a közös hangot, de mégis... úgy érzem, hogy senki sem ismer igazán, még a legjobb barátnőm sem. Igaz, hogy még csak 4 éve ismerem, és sajnos nem is tudunk sok időt együtt tölteni, mégis olyan számomra, mint egy testvér, akit a sors elfelejtett nekem adni. A lényeg az, hogy azért hoztam létre a blogot, hogy megpróbáljam megismerni magam, és hogy kiadjam magamból, amit nem merek elmondani senkinek. 

Remélem, hogy olvasni fogsz, ha már így megtaláltál, és végigolvastad ezt a bejegyzést. Ígérem, hogy nem lesz unalmas a blog, igyekszem minél színesebbé, érdekesebbé, és izgalmasabbá varázsolni. :)

BrokenAngel xx